2007. júniusában Aczél Gézát, lapunk főszerkesztőjét „kimagasló szépirodalmi alkotói tevékenysége elismeréseként” az Artisjus Alapítvány Irodalmi Díjjal tüntette ki. Augusztus 20-a alkalmából Angyalosi Gergely, a lap főmunkatársa kapta meg „kiemelkedő művészi tevékenységéért” a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.

Az alföld ötvennyolcadik évfolyam 6. számának (2007. június) tartalomjegyzéke

3 NÁDASDY ÁDÁM versei: Hogy az üvegajtón túl; A figyelő szakasz; Az alkatrész; Elfoglalt helyem
4 VILLÁNYI LÁSZLÓ versei: Ismeretlen örmény költőnő verse; Ismeretlen paraguayi költőnő verse; Ismeretlen szlovák költőnő verse; Ismeretlen tibeti költőnő verse
6 LACKFI JÁNOS: Úgy nézett ki, mint Fantomas (elbeszélés)
13 ANGYALISTVÁN FERENC versei: valami jön; arc; vakító önfeledtség
16 BAJTAI ANDRÁS versei: Az első mondat; Bárki lehet; A ház
18 GYŐRI LÁSZLÓ: Rosszkedv (elbeszélés)
23 CSEHY ZOLTÁN versei: A Giorgio Battistelli-füst I.; A Giorgio Battistelli-füst II.
24 LANCZKOR GÁBOR versciklusa: Föld, Föld
 

középpálya

29 Egy műfaj, sok másik között (Menyhért Annával beszélget Fodor Péter)
 

műhely

38 HALÁSZ LÁSZLÓ: Az a szerencsétlen Micimackó
52 KAPPANYOS ANDRÁS: Micimackó, vagy az adaptáció diadala
 

tanulmány

69 FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ: Kertész Imre szavai
87 MENYHÉRT ANNA: Belső út – a koholmány botránya (Binjamin Wilkomirski memoárja)
 

szemle

98 KULCSÁR-SZABÓ ZOLTÁN: Egy szövegtartomány bejárása (Bónus Tibor: A csúf másik)
105 FÜZI LÁSZLÓ: Illúzióvesztés – műteremtés (Olasz Sándor: Sorskert – Sándor Iván művei)
108 HALMAI TAMÁS: Úton – utak felé (H. Nagy Péter: Paraziták)
 

képek

  TARDI SÁNDOR grafikái

2007. május 17-én a Debreceni Szemle új folyamának 15. évfordulója alkalmából a DAB-ban tudományos ülésszakra került sor. A debreceni folyóiratok szerkesztőbizottságai együttes ülése után Kulcsár Szabó Ernő szólt a debreceni folyóiratok történetéről, az Alföld nevében Aczél Géza tartott előadást, az ülésszakot Imre László értékelése zárta.

Az alföld ötvennyolcadik évfolyam 5. számának (2007. május) tartalomjegyzéke

3 GÖMÖRI GYÖRGY versei: Aggodalmaim; Az utolsó szó jogán 1958-ban; Vallomás
5 ORAVECZ IMRE: Ondrok gödre (regényrészlet)
17 FILIP TAMÁS versei: Jön; Perem; Élőkép
19 SOPOTNIK ZOLTÁN versei: Futóművész; Futóhang; Futóerő; Futókör
22 KŐRÖSI ZOLTÁN: A történet árnyéka (kisprózák)
31 GALÁCZ KAROLINA versei: Szinekdochék; Figyelni ahogy rózsaszín lesz; Bukolika; Egy szerelmesregény vége; Az aviatika nyelvtana
32 NEMES Z. MÁRIÓ prózaversei: Éjszakai időszámítás; Női dolgok; A legszélsőbb öröm; Kisvárosi szappan
35 TÉTÉNYI CSABA: Árnyék (novella)
40 VÖRÖS ISTVÁN versei: Mandarin, krumplihéj, menta; 42; Kié a túlvilág?; A megskalpolt nyár
 

fórum

45 TVERDOTA GYÖRGY: Újratemetések
52 RÁKAI ORSOLYA: A nők és a nemzet kulturális-kultikus megalkotása (A hallgatás hona)
57 SZILÁGYI JUDIT: Kultusz – önerőből (Vázlatok a Füst Milán-jelenséghez)
69 BIRCSÁK ANIKÓ: Megőrzés, emlékezés, elbeszélés (A kultuszhelyek tér- és időstrukturáló szerepe Németh László mitizáló regényeiben)
 

tanulmány

77 REGÉCZI ILDIKÓ: Démonikusság és ikonelvűség (Gogol: Az arckép)
86 KALAVSZKY ZSÓFIA: Én, Borisz Alihanov, született Alekszandr Puskin (Szergej Dovlatov: Zapovednyik – Puskinland)
 

szemle

101 BODOR BÉLA: Rejtélyregény (András Sándor: Gyilkosság Alaszkában. Sherlock Holmes a tlingitek földjén)
107 GERŐCS PÉTER: Nagyszabású céltévesztés (Jenei László: Szarvas a temetőben)
 

képek

  LUGOSI LUGO LÁSZLÓ montázsai

2007. április 24-én este a Csokonai Színház stúdiószínpadán Háy János Irodalmi beszélgetések-sorozatában a beszélgetőpartner Aczél Géza, az Alföld főszerkesztője volt. A találkozón a folyóirat meghívott vendégeiként közreműködtek és felolvastak az idei Kossuth-díjasok: Parti Nagy Lajos, Takács Zsuzsa és Tolnai Ottó.

Az alföld ötvennyolcadik évfolyam 4. számának (2007. április) tartalomjegyzéke

3 BÁTHORI CSABA versei: Zavarodottság; Jövendölés; Jósdal; Mi vagyok?
8 HÁY JÁNOS: A gyerek (regényrészlet)
16 G. ISTVÁN LÁSZLÓ versei: Magnificat; Lakosma; Lucifer
18 PETŐCZ ANDRÁS: Idegenek (regényrészlet)
24 SZÉNÁSI MIKLÓS versei: Nincs türelem hozzánk; Húsvéti szendvics és hirdetés
25 POLLÁGH PÉTER versei: A nyelvtan képei; Csak a test; Megmond úgyis
28 SZATHMÁRI ISTVÁN: Az álom (novella)
33 ACZÉL GÉZA verse: évszakadás
34 BÁLINT PÉTER: „Végbúcsúmat tiszta szívvel fogadjátok" (regényrészlet)
 

tanulmány

45 LŐRINCZ CSONGOR: Szöveg, értelem, aláírás
58 L. VARGA PÉTER: Az intermediális olvasás alakzatai (Médiumköziség a líra- és prózaértésben)
79 SÁGHY MIKLÓS: A tekintet és a kamera (avagy a pszichoanalízis tekintetfogalma miként válik kamerává?)
 

szemle

88 MILBACHER RÓBERT: Egy régi nemzetfelfogás újradefiniálásának kísérlete (S. Varga Pál: A nemzeti költészet csarnokai)
93 KOVÁCS BÉLA LÓRÁNT: A boldog feltámadás reménye alatt (Térey János: Ultra)
97 MEZEI GÁBOR: „Kétszer kettő pedig négy" (Kemény István: élőbeszéd)
101 KUSPER-TAKÁCS JUDIT: „hogy beteljesüljön az allegória"(Mogyorósi László: Ugyanaz a szépség)
104 LOVÁSZ LAJOS: „Írási düh" (Halmai Tamás. Amsterdam blue)
109 VÁRY GYÖRGY: „A költészet lila indigópapír" (Képes Gábor: Az utcafront és az öregember)

2007. április 3-án este a Derecskei Városi Könyvtár olvasótermében, a „Gondolkodók, művek, művészek” szellemi alkotó műhelyeket és alkotókat bemutató sorozatban az Alföld folyóirat vendégszerepelt. A találkozón a lapot Aczél Géza főszerkesztő és Fodor Péter szerkesztő képviselték.

Az alföld ötvennyolcadik évfolyam 3. számának (2007. március) tartalomjegyzéke

3 TORNAI JÓZSEF versei: Paroxizmus; Vanishing race; A rézfaszú bagó; De újhold-este van
5 DARVASI LÁSZLÓ: Virágzabálók (regényrészlet)
11 JÁSZ ATTILA versei: Xántus (részletek egy verses regényből)
14 GÁL FERENC versei: Mozaik; Részletes ajánlat
16 LOVAS ILDIKÓ: A spanyol menyasszony (lány, regény - részlet)
22 KIRÁLY LEVENTE versei: Szerelem 1.0; Szerelem 2.0; Szerelem 3.0; Szerelem 4.0;
25 VARGA ZOLTÁN TAMÁS verse: Kert. Lassú mozgás
27 HÁY JÁNOS: A gyerek (regényrészlet)
36 MOGYORÓSI LÁSZLÓ verse: Egy gésa sminkje
 

fórum

39 STANDEISKY ÉVA: Az Írószövetség 1956-ban
46 POMOGÁTS BÉLA: A zsarnokság univerzuma (Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról)
51 ACZÉL GÉZA: A baloldaliság csapdájában (1956 előképe a kassáki életműben)
56 ANGYALOSI GERGELY: Az "ellenforradalom" képei (Az 1956-os események rendszerhű ábrázolásairól)
62 KARÁTSON GÁBOR: A regény mint átváltozás
65 SÁRKÖZI MÁTYÁS: A történelem megidézése
 

tanulmány

70 SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: A hagyomány újszerűsége: Ezra Pound és a zene
80 BAZSÁNYI SÁNDOR: A fejét csóváló műértő esete a farkát csóváló kutyával (Egy ironikus Wittgenstein-mondat félreértése)
 

szemle

90 EISEMANN GYÖRGY: Leckék az "ifjú olvasónak" ("Mester Jókai". A Jókai olvasás lehetőségei az ezredfordulón)
97 HANSÁGI ÁGNES: Induló modernség - kezdődő avantgárd
101 APOR PÉTER: Neoavantgárd szubkultúrák (Havasréti József: Alternatív regiszterek)
106 MILIÁN ORSOLYA: Művészetköziség - tudományköziség - irodalom (Kép - írás - művészet)

Az alföld ötvennyolcadik évfolyam 2. számának (2007. február) tartalomjegyzéke

3 SCHEIN GÁBOR verse: Pirna, camera obscura
7 GYŐRFFY ÁKOS versei:Havazás Amiens-ben; Radkersburgi elégia
10 DARVASI LÁSZLÓ: Virágzabálók (regényrészlet)
16 WEINER SENNYEY TIBOR versei: Balassi Bálint szavai az esztergomi csata előtt barátaihoz; A fekete lepel; Lydia
18 LAPIS JÓZSEF versei: Sestina az ember őszi állapotáról; A trópusok szomorúsága; Madar a hideg; Dőlésszög
21 CZAPÁRY VERONIKA: A szemhéj selyemüvegből van, símogat, ha lecsukjuk, de azért tovább látunk (elbeszélés)
27 TANDORY DEZSŐ verse: G. István László: "Angyaltér"
30 GRECSÓ KRISZTIÁN: Doktor urak (regényrészlet)
 

középpálya

40 Nem szerelmes földrajz (Grecsó Krisztiánnal beszélget Fodor Péter)
 

műhely

47 KÁNTOR LAJOS: Tájélmény és identitás (Reményik Sándortól Bodor Ádámig)
55 HALMAI TAMÁS: Mítosz, költészet, részvét (Parti Nagy Lajos Krétarajz című verséről)
 

tanulmány

60 KISS GABRIELLA: "A kisiklás tapasztalata" (Gondolatok a politikus színházról és a színház poltikusságáról)
79 KRICSFALUSI BEATRIX: A tökéletes wagneriánus(ok) (Térey János A Nibelung-lakópark című drámájáról)
 

szemle

96 SZILÁGYI ZSÓFIA: Sáraság és a lapok sárgasága (Grecsó Krisztián: Isten hozott)
100 SEREGI TAMÁS: Önkorlátozó írás és a korlátok (Barnás Ferenc: A kilencedik)
103 NAGY CSILLA: "nyelvében él a helyzet" (Mizser Attila: Szöktetés egy zsúfolt területre)
107 RÁKÓCZY ANITA: Új apaiszodion (Győrei Zsolt-Schlachtovszky Csaba: A passzív apaszív)

Az alföld ötvennyolcadik évfolyam 1. számának (2007. január) tartalomjegyzéke

3 TÉREY JÁNOS verse: A jelenés
3 HALASI ZOLTÁN verse: Az Állami Népi Együttes
5 TAKÁCS ZSUZSA: A szerdai gyermek (novella)
9 SZÖLLŐSI MÁTYÁS versei: Feloldódás az evilági létben; Áramok; A hőség feloldoz
13 SOÓS GÁBOR versei: Valójában... Igazából; Ken; Magam mellé
15 MÉNES ATTILA: Egy délután Noémivel (regényrészlet)
30 KARÁCSONYI ZSOLT versei: A láthatatlan oldal; Emlős a ködben
32 VASADI PÉTER verse: Ph. Collins éneke, dobja szíve
 

műhely

34 TŐZSÉR ÁRPÁD: Ma is hétfő van, mint tegnap (Naplójegyzetek 1994-ből)
45 CZAKÓ GÁBOR: Ádám bokra (Benső utazás a Teremtés Könyvében)
 

tanulmány

57 SZILÁGYI ZSÓFIA: Lávaölés vagy hídláb? (A személyesség az elmúlt huszonöt év magyar prózájában)
76 BENKŐ KRISZTIÁN: Johann B. sorsfordításai: kétnyelvűség és elnémulás (Márton László: Minerva búvóhelye)
83 TÓTH ÁKOS: Osszián utolsó élete (Márton László: Minerva búvóhelye)
 

szemle

95 BÁNYAI JÁNOS: Jelentésfosztás három verseskötetben (Tőzsér árpád: Tanulmányok költőportrékhoz; Faustus Prágában; Léggyökerek)
103 HERCZEG ÁKOS: A "kölcsön-meleg" végül ki-be költözik(?) (Lackfi János: Hőveszteség)
108 NAGY CSILLA: Míg szét nem írja (Németh Zoltán: A haláljáték leküzdhetetlen vágya. Verses halálnapló)