alföld stúdió

Az Alföld Stúdió az Alföld folyóirat mellett több évtizede működő laza alkotóköri képződmény, ily módon nincs szabályos története. Létrejöttének ötlete valamikor a hatvanas évek közepén a Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Irodalmi Intézetében született meg, a Budapestről vendégprofesszorként Debrecenbe járó Szabolcsi Miklós ötlete nyomán, valamint az itt tanító Juhász Béla és Fülöp László fiatal oktatók támogatásával. Ennek az egyetemi időszaknak három neves, pályára álló szépíróját ismerjük: Kurucz Gyulát, Oravecz Imrét és Várkonyi Anikót. És számos későbbi kritikust, irodalomtörténészt is persze, akik folyamatosan feltűntek később a Stúdió antológiáiban. Mivel az egyetem oktatói tradicionálisan a szépirodalmi folyóirat szerkesztői is voltak, az irodalmi kör működésének súlypontjai fokozatosan a folyóirat szerkesztőségébe tevődtek át. Toborzásként a lap 1969-ben meghirdette a hivatalosan is meginduló Alföld Stúdió irodalmi pályázatát, melynek kiemelt első díjasa Aczél Géza lett Paletta című versciklusával. Ezzel a pályázattal indult a műhely több évtizedes munkálkodása, 4-5 éves ciklusokban egy-egy antológiával, a Stúdió váltakozó vezetőivel. Ezek a tények az antológiák adataiból jól kiolvashatók. Egyetlen mozzanatok kivéve: az első antológiából a cenzúra — a szerzők írásbeli tiltakozása ellenére — utólag kivetette Görömbei András csehszlovákiai magyar irodalommal foglalkozó dolgozatát, a kultúrpolitikai botrányt kavaró kinti kommunista írók nyomására. 

Az Alföld Stúdió eddig megjelent antológiái: 

EGYÜTT — Debreceni és Hajdú-Bihar megyei fiatal alkotók antológiája, Debrecen, 1971. 

Szerkesztette: Fülöp László, Juhász Béla, Tóth Endre

Lektorálta: Tóth Dezső 

Előszó: Bartha István, Kovács Kálmán

Versek: Aczél Géza, Bálint Lea, Gábor Zoltán, Gulyás Imre, Ószabó István, Várkonyi Anikó

Tanulmányok: Ablonczy László, Cs. Nagy Ibolya, Imre László, Kulcsár Ernő, Márkus Béla, Takács Péter

Képzőművészek: Ásztai Csaba, Bihari Sándor, Juhász Attila, Kapcsa János, Pellet Sándor,              Révész Napsugár, Szabó László, Szilágyi Imre, Tenk László, Topor András, Török Anna, Váró Márton, Velényi Rudolf 
 

KÖZELÍTÉSEK — Az Alföld Stúdió antológiája, Debrecen, 1975. 

Szerkesztette: Görömbei András, Juhász Béla, Kun András, Márkus Béla, Várkonyi Anikó 

Előszó: Juhász Béla

Versek: Aczél Géza, Bálint Lea Ráchel, Gábor Zoltán, Gulyás Imre, Nyilasy Balázs, Ószabó István, Szabó Ernő, Szalai Csaba, Szöllősi Zoltán, Szőke Kálmán, Tomka Mihály, Várkonyi Anikó

Esszék: Cs. Nagy Ibolya, Dankó István, Görömbei András, Imre László, Kun András, Lichtmann Tamás, Márkus Béla

Képzőművészek: Cs. Uhrin Tibor, Szabó László, Tenk László, Topor András 
 

KIKÖTŐ — Az Alföld Stúdió antológiája, Debrecen, 1981. 

Szerkesztette: Aczél Géza, Görömbei András, Márkus Béla

Lektorálta: Bényei József, Kovács Kálmán 

Előszó: Aczél Géza

Versek: Balipap Ferenc, Nyirán Ferenc, Osztojkán Béla

Próza: Csengey Dénes, Osztojkán Béla, Tar Sándor

Tanulmányok: Balogh Ernő, Berta Erzsébet, Bertha Zoltán, D. Rácz István, G. Kiss Valéria, Gróh Gáspár, Varga Pál

Fotósok: Andics Árpád, Horváth István, Micskey István, Oláh Tibor, Szabó Antónia 
 

KÜSZÖBÖK — Az Alföld Stúdió antológiája, Debrecen, 1986. 

Szerkesztette: Aczél Géza, Bertha Zoltán, Márkus Béla

Lektorálta: Görömbei András, Imre László 

Előszó: Bertha Zoltán

Versek: Dusa Lajos, Fucskó Miklós, G. Nagy Ilián, Kun Ágota

Próza: Bálint Péter

Tanulmányok: Dobos István, Elek Tibor, Keresztury Tibor, Korsós Bálint, Mészáros Sándor, Takács Géza

Képzőművészek: Baráth Pál, Burai István, Fátyol Zoltán, Lovas Tibor, Tar Erzsébet 
 

MÁS VAGY — Az Alföld Stúdió antológiája, Debrecen, 1991. 

Szerkesztette: Keresztury Tibor, Mészáros Sándor

Lektorálta: Bertha Zoltán 

Előszó: Keresztury Tibor

Versek: Borbély Szilárd, Csontos János, Szénási Miklós, Versényi Anna

Próza: Borbély Szilárd, Papp András

Tanulmányok: Bényei Tamás, Gerliczki András, Jászberényi Attila, Simon Attila, Szirák Péter, Szűcs Sándor, Valuch Tibor, Vitéz Ferenc

Képzőművészek: Nagy Sándor Zoltán, Versényi Anna 
 

AZ ÚJRAÉRTETT HAGYOMÁNY — Az Alföld Stúdió antológiája, Debrecen, 1996. 

Szerkesztette: Keresztury Tibor, Mészáros Sándor, Szirák Péter 

Tanulmányok: Aczél Ákos, Bazsányi Sándor, Bónus Tibor, H. Nagy Péter, Jászberényi József, Katona Gergely, Kulcsár-Szabó Zoltán, Oláh Szabolcs, Palkó Gábor, Schein Gábor, Szabó Csaba, Szilágyi Márton, Valastyán Tamás 
 

VÁNDOR SZÖVEVÉNY — Az Alföld Stúdió antológiája, Debrecen, 2001. 

Alföld Könyvek 8. Sorozatszerkesztő: Aczél Géza

Borítóterv és grafika: Kass János   

Szerkesztette: Szirák Péter

Tanulmányok: Asztalos Éva, Bednanics Gábor, Bengi László, Fodor Péter, Kalmár György, Kálai Sándor, Kékesi Zoltán, Kovács Béla Lóránt, Lőrincz Csongor, Molnár Gábor Tamás, Török Lajos 
 

SZÓTÉR — Az Alföld Stúdió antológiája, Debrecen, 2008.

Alföld Könyvek 21., sorozatszerkesztő: Aczél Géza

Borítóterv és grafika: Kass János   

Szerkesztetők: Fodor Péter és Szirák Péter

Tanulmányok: Freytag Orsolya, Halász Hajnalka, Herczeg Ákos, Kári Viktória, Lapis József, Marcsek György, Nagy Csilla, Scheibner Tamás, Sebestyén Attila, Somogyi Gyula, Szabó Edina, Szegő János, Tamás Ábel, Vaderna Gábor.